BENEDEK PERNYERÉSEKET HOZOTT MELEG HELYETT

VISSZA

Végre itt a rég várt tavasz, de még jobban örülünk annak, hogy  a napokban egymás után több pert is sikerült nyernünk – volt köztük devizahiteles, hitelkártyás, személyi kölcsönös és hagyományos polgári jogi ügy is – ezt szeretnénk megosztani kedves Olvasóinkkal:

A sort egy svájci frank alapú személyi kölcsönből eredő üggyel nyitottuk, ahol az alperest képviseltük. Egy OTP Faktoring által támasztott követelés méregfogát húztuk ki, az első fokú bíróság után a másodfok is nekünk adott igazat, így az ítélet jogerős!

Ezután felperesként nyertünk, a jogvita tárgya megbízási szerződésből eredő tartozás megfizetése volt. Az ügy fizetési meghagyással indult, majd ellentmondás folytán alakult perré. Az eljárás a kis értékű perek szabályai szerint folyt, mégis meglepődtünk, hogy már az első tárgyaláson döntés született, mert nem ehhez vagyunk szokva. Talán az okozhatta az eltérést, hogy most az ellenfél nem bank vagy követeléskezelő cég volt…

Hitelkártya-témában sem tétlenkedtünk. A tartozás egy Citibank-hitelkártyából eredt, mégpedig úgy, hogy ügyfelünk nemcsak nem használta a kártyát, de nem is tudott róla. Egy szakítás után elköltözött, a kártyát a bank erre a címre küldte ki, ahol az exbarátnő vette át, aktiválta és használta… A tartozás később engedményezés útján az Intrum Iustitiához került. A per már tartott egy ideje, mire az ügyfél hozzánk fordult. A következő tárgyalásra elmentünk és gyors eredmény született: az Intrumnak nem volt ideje elállni a keresetétől – ami gyakran előfordul, ha velünk kerülnek szembe -, így a bíróság azt elutasította.

Ügyfelünk kedves szavait idézzük: “Ezúton is szeretném megköszönni a mai napi tárgyaláson nyújtott kiváló képviseletet. A felkészültség és a megfelelő időben  elhangzott érvek segítségével sikerült a bíró szimpátiáját és álláspontját a mi oldalunkra fordítani. Köszönöm a hathatós és gyors segítségüket, enélkül ez a per biztos negatív eredményű ítélettel  zárult volna. Maximálisan meg voltam elégedve, várom majd jelentkezésüket az ítélet megérkezésekor.”

Még aznap nyertünk egy végrehajtás megszüntető pert is – szintén az OTP Faktoring ellen -, mert az érvényesíteni próbált követelés elévült. Igaz, itt a szerencse is a kezünkre játszott, hiszen egyetlen napon múlott az elévülés, de szemfülesek voltunk .

Végül pedig egy MKB Euroleasing autókölcsön-ügyet sikerült megfordítanunk. Első fokon a bíróság még a felperes pénzintézetnek adott igazat, másodfokon, tehát jogerősen viszont a törvényszék elutasította az ügyfelünk ellen benyújtott keresetet, így a követelés többé nem érvényesíthető.

Az öröm itt sem maradt el: “Kedves Zsuzsanna! Ez hihetetlen! Nem is számítottam erre! Nagyon boldog vagyok! Gratulálok Önnek és kollégáinak!”

 

 

 

Töltse le a kívánt anyagot!

Jogi alapismeretek devizahiteleseknek - letöltés

Lakásbérleti kisokos - letöltés